Oxidok

Az oxidásványok képezik az ásványrendszertani osztályozás egy ásványosztályát. Ide tartoznak a fémek oxigénnel valamint hidroxil-gyökkel alkotott vegyületei. Ebbe az osztályba tartoznak a legfontosabb vasércek. Sok oxidot drágakőként hasznosítanak, de ide tartozik a jég is. A természetben az oxidok fajainak száma aránylag nem nagy, de egyes vegyületek elég tekintélyes mennyiségben szerepelnek. A Földet felépítő övekben az oxidok mennyisége, illetőleg képződési lehetősége kifelé gyarapszik, így a legnagyobb dúsulás a litoszférában és annak felszínén jön létre. A litoszférában az önálló (egyszerű) oxidok átlagos mennyisége mintegy 17%-ra becsülhető, aminek túlnyomó része (12,6%) a SiO2-re jut, jelentősebb még a vas-oxid és -hidroxid (3,9%) mennyisége; a fennmaradó 0,5% pedig a többi oxidból, elsősorban az alumínium (Al), mangán (Mn), titán (Ti) és króm (Cr) oxidjaiból kerül ki. A légkörben a szén-dioxid és a vízgőz képviselik az oxidos formát, a hidroszférában pedig a víz. Az oxidok osztályába tartozó vegyületeknek majdnem kivétel nélkül kristályos szerkezete van. E szerkezetek elvileg ionrácsok, ahol anionként csakis az O2–, illetőleg a vele közel azonos térigényű OH–ion szerepel. Az oxidok, az erősebb heteropoláros kötések miatt tömöttebbek, szilárdabbak, keményebbek. Az átlagos keménységük 5-7 a Mohs-féle keménységi skálán, a korund azonban 9-es keménységű és a skála egyik etalon ásványa. Ezzel szemben a hidroxidok kevésbé stabil vegyületek, így keménységük is csekély. Mivel a vegyületek ionos kötésekkel épülnek fel, az oxidok csak részben fémes megjelenésűek, uralkodóan nem fémesek. A színezettségük allokrómás jellegű, azaz szennyeződések okozzák. Gyakori a fekete, barna, vörös színeződés, amivel legtöbbször félig fémes fény is együtt jár. Az osztály tagjai sorában paramágnesesség és ferromágnesesség is előfordul. Az oxidok osztályába tartoznak azok az oxidos szerkezetek is, melyeket korábban önálló csoportoknak tekintettek (aluminátok, niobátok, titanátok stb.). Ezek abban különböznek az oxidoktól, hogy szerkezetükben két vagy több, rendszerint eltérő vegyértékű kation létesít oxidkapcsolatot. Ezek az összetett oxidok.